Üdvözlünk a GELKA Kft. internetes oldalán. Társaságunk 1960.-ban alakult.
Történelem:
A Gelkát a Kádár korszakban a Kohó- és Gépipari Minisztérium a kormány Gazdasági Bizottságának 1960-ban hozott határozata alapján létesítette. Feladatául szabták, hogy országos vállalatként végezze el a tartós közszükségleti elektromos cikkek garanciális, illetve garancián túli javítását a jogelőd Ravel (Rádió Vételtechnikai Vállalat) és a szétszórtan működő gyári márkaszervizek helyett. Megalapítása után a Gelka gyorsan növekedett, a hatvanas-hetvenes évekre a feladatkörébe tartozó javító szolgáltatások több mint négyötödét látta el. A nyolcvanas évek elején 8 ezer főt foglalkoztatott, 350 telephellyel működött, szakszervizei behálózták az országot. Európában egyedülálló módon központi számon (333-333) elérhető diszpécserközpontot üzemeltetett.
1983-ban a Gelka-szervizek nagyobb része 80 tanácsi felügyelet alatt álló kisvállalattá alakult, kisebb részük a Gelka keretén belül működött tovább.
A rendszerváltás után a részvénytársasággá próbálták alakítani, hogy később privatizálják, de ez nem volt sikeres.
A GELKA napjainkban:
A GELKA Elektroakusztikai Gyártó és Kereskedelmi Kft. elsősorban tömegközlekedési járműveken rendszeresített utasinformatikai, audiovizuális, híradástechnikai berendezések gyártására szakosodott.Főbb termékeink és tevékenységi köreink:
- Fedélzeti LED kijelzők gyártása
- Fedélzeti számítógépek gyártása (BBOX)
- Hangszórók gyártása és tervezése
- Tolatásjelzők és dallamjelző berendezések gyártása és tervezése
- Fedélzeti rádióerősítők gyártása és tervezése
- Fedélzeti és ipari mikrofonok gyártása és fejlesztése (A jól ismert GELKA mikrofonok)
- Elektronikus és mechanikus jegyérvényesítő készülékek gyártása, tervezése, forgalmazása
Az elmúlt közel 60 évben több mint 300.000 gépjárműre kerültek GELKA termékek világszerte! Termékeinket folyamatosan fejlesztjük. A GELKA termékek napjainkban is a minőséget és a kiforrott technológiai megoldások összességét hordozzák magukban. Több évtizedes gyártói és tervezői tapasztalatunkkal állunk partnereink rendelkezésére! Tervezéstől a gyártásig!
Szlogenünk: Talán nem is olyan rossz dolog ha mindenki kijelenti hogy ő csak azzal kíván foglalkozni, amihez a legjobban ért. Mi a tömegközlekedést választottuk 1960.-ban!

